Kérés az Atyához

 Hol vagy Atyám? Oly régóta kereslek! Reggel, amikor kilépek az ajtón, azt mondom: Jó reggelt Káosz! - és elmerülök benne. A káosz pedig vissza köszön: -Jó reggelt, Rend! Elmerülök a mindennapi mentális mocsárban. Amikor hazaérek, elköszönök: -Jó éjt Káosz! És ő is: - Jó éjt Káosz! 

Megfertőződtem. Hajnalban a remény ébred bennem, estére a frusztrált zűrzavar tátongó kútja fogad. Hívogat messziről. Atyám némán figyeli utamat. Kiállok az erkélyre egy cigit elszívni, és megkérdem a ház előtt álló fát: - Mondd, te Fa, Isten legszebb teremtménye, Atyám ma mit súgott neked? - Ő nem válaszol, csak a levelek sustorognak az esti szélben. Ennyit tud mondani nekem. Vágyom a megtapasztalásra, hogy a hitem ne csak írott betűkből álljon. Ma távol vagyok. Távol Istentől, és távol önmagamtól. Mindennap keresem az értelmet, a reményt, a hitet. Imádkozom erőért, bátorságért, önbecsülésért, tiszteletért, és persze a nőért. A sóvárgás démona minden pillanatomban ott van. Mint egy eltévedt vándor a sivatagban, aki az oázist keresi, de még egy csepp víznek is tudna örülni. Szárazság, üres homokpadok, vibráló levegő. Isten sehol. Csak az árnyékom nyúlik végig életem sivatagán. 

Leborulok. Mindig szánok időt az imára. Hálát adok a teremtésért, az Univerzumot megteremtő erőért, a pitiáner életemért. Aztán kérek. Mert kérjetek, és megadatik. Világbékét? Nem, csak a szánalmas kis életemet akarom működőképessé formálni. Nem vagyok proféta, sem szent, csak kicsiny porszem vagyok. Szeretném befogni a Szent Lélek sugallatát, csak zajt hallok. Sípol a fülem. Hangok semmi. Viszont a Sátán folyamatosan kántál. Elégedetlenség, harag, frusztráció. Miért hagytál magamra Atyám? Mit tegyek? Illetve mit ne? Rendezd utamat, és ígérem hálás leszek! Tudod, hogy megteszem. Korrekt ember vagyok. A Szív király várja válaszodat! EOL